gótság történik, most már Apoptygma Berzerk-re, őket még meg is néztem Novarock-on
itt vannak a pohárdísz figuráim, munyusz jól mekjavította az amerika kapitányomat elmondása szerint
tegnap mesélte a smdr soma, hogy van neki egy tök jó rájája és meséltünk egymásnak a rájáinkról, úgyhogy elérkezettnek láttam ma a pillanatot, hogy megmutassam a rájámat mindenkinek.
a világuralmi terveimhez kaptam segítségül mert, hogy deathray, höhö, még nőnapra (ami nincs is meg hülyeség) és azóta elválaszthatatlanok vagyunk. rengeteg mindent csinálunk együtt és gyakran szaladgálok vele a lakásban, utánozva ahogy úszik meg ugrál és fláppog a rája. szeretem a rájám.
mikor hittan órára meg ifire lettem járatva nagymamám kívánsága szerint, az egyik órán kiosztottak egy cetlit amin a hét napjaihoz mindenféle erényeket rendelhetett hozzá az ember. mondták, hogy cselekedjünk ezek szerint, vonjuk le a tanulságot, jó lesz az. cseppet túlbuzgónak éreztem a részükről, hogy szerepelt a papíron az önmegtartóztatás is. konkrétan gurulva röhögtem rajta, gondoltam nem aktuális ez nekem, a világ legrandább kiskamaszának
akkor még nem tudtam semmit az egészről, de most hogy belépett az életembe a mogyoróvaj, egyszerűen elvesztettem az irányítást, azt hiszem soha nem leszek képes visszatérni a normális emberek közé
ezt sikerült lootolnom a héten a cba-ból. zseniális. szinte kár, hogy majdnem mindenki a családban hamvasztást akar :DD
soma bölcsészsztereotípia cosplay posztja megmozgatta a fantáziám
ciszbölcsész szörnyűségek, amikről vehemensen tagadom, hogy a birtokomban állnának pontjépégé. fun fact: a tilosos pólóban meg egy halászgatyában egyszer 4-5 éve prostinak néztek a nyugati aluljáróban
a gigantikus butthurt tárgya + gpoyw 2 in 1
ha ilyen ütemben hordom haza az olvasnivalót, leadásig tényleg lehetek öngyi úgy, hogy levetem magam a kupacról.
az alufólia nagyon jó barátom, csak akkor válik a kriptonitommá, ha fagyott lasagnával, vagy az anyáddal lép fúzióra.
de ha ilyeneket csinálsz, hamar house of nordic buttfuck lesz a blogod címe
- munyusz: te, ha lenne három kecskéd, egy amelyik tavaszt csinál, egy ami nyarat meg egy, ami néha fültövön nyal, melyiket adnád el a piacon?
- munyusz: basszus, mi lenne ha a zombik tudnának heggeszteni?
- munyusz: jézusmária, mi van, ha a zombik veszik meg a kecskét?
- én: a heggesztősek a fülnyalósat?
- munyusz: igen, tudod te mi mindent lehet egy kecskére heggeszteni?
- én: halálsugarat!
- munyusz: és basszus akkor mi van, ha villamosmérnökök veszik meg?
- én: márhogy egyszerű villamosmérnökök a nyalóskecskét?
- munyusz: neem, villamosmérnökzombik!
- srácok, peer pressure hatására ne nézzetek meg semmilyen Adam Sandler filmeket, mert meghal az agyatok, vagy olyanok lesztek, mint munyusz
